Adventi szeretetszolgálat – közösségi segítség több helyszínen

2025. december 23.

Az adventi időszak a csendes készülődés és a szeretet megélésének ideje. A Szent György Lovagrend Dél-Erdélyi Nagypriorátusa számára ez az időszak idén is lehetőséget adott arra, hogy a lovagi szolgálat értékeit konkrét tettekben fejezze ki.

A karácsony közeledtével több helyszínen és közösségben is sikerült segítséget nyújtani, megerősítve azt az elköteleződést, hogy amikor szükség van rá, a Rend közössége képes és kész cselekedni.

Zetelaka – Dr. P. Boros Fortunát Napközi Otthon

A dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett zetelaki napközi otthon gyermekei számára szeretetcsomagokat adhattunk át.
A csomagokat lovag Bíró Levente nagyprior személyesen nyújtotta át, amely meghitt és örömteli pillanatokat hozott a gyermekek karácsonyi készülődésébe.

Felső-Háromszék – Kézdiszék

A Kézdiszéki Priorátus első alkalommal szervezett saját jótékonysági akciót, amelynek keretében sokgyermekes családok és idősek részesültek támogatásban.

A kezdeményezés lovag Vass Imre indítására valósult meg, és Kézdivásárhelytől egészen Ojtozig jutott el.
Az átadott csomagok alapélelmiszereket, édességeket, könyveket, valamint a nagycsaládosok számára ruházatot is tartalmaztak.

A cél egyértelmű: a kezdeményezés hosszú távon rendszeressé váljon.

„Kárpátaljai Karácsony” – közösségi összefogás

A Dél-Erdélyi Nagypriorátus csatlakozott a Szent György Lovagrend „Kárpátaljai Karácsony” humanitárius felhívásához is.

Rendtársaink adományaiból itt helyben 5.500 lej (mintegy 410.000 Ft) gyűlt össze, amely a visegrádi központon keresztül jutott el a kárpátaljai magyar közösséghez.

A szolgálat csendes ereje

Hálás szívvel köszönjük minden rendtársnak a nagylelkű hozzájárulást.

Az adventi időszakban megvalósult kezdeményezések ismét megerősítették: a lovagi eszmény nem elmélet, hanem cselekvő valóság.
Ezek a csendes, de őszinte tettek adják meg a karácsony valódi értelmét.

65 kilométer és 12.592 lej a hagyomány jövőjéért: így állt a Szent György Lovagrend a 15. FussNeki Udvarhelyen a II. Keresdi Erdélyi Apródképző Tábor ügye mellé

Lovagok, apródok és nagykövetek a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. Tíz nagykövet, 65,4 teljesített kilométer és 12 592 lejnyi felajánlás: a Szent György Lovagrend Dél-Erdélyi Nagypriorátusa a 15. FussNeki Udvarhely közösségi adománygyűjtő programban azért fogott...

Mohács 500 – Főhajtás a hősök előtt és részvétel egy történelmi csata újrajátszásában

Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsorsfordítóbb eseménye után nagyszabású történelmi emlékhétvégével idézték fel az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatát. A 2026. augusztus 28–30. között zajló Mohács 500 programsorozat egyszerre volt kegyeleti megemlékezés,...

Egy hét a lovagi örökség jegyében – sikerrel zárult a Keresden első alkalommal szervezett erdélyi apródképző tábor

2026 július 26. és augusztus 1. között első alkalommal adott otthont a keresdi Bethlen-kastély a Szent György Lovagrend erdélyi apródképző táborának. A Lovagrend támogatásával megvalósult egyhetes program során apródok, lovagok, íjászok és kézművesek népesítették be a...

Időutazás a királyi Visegrádon – Nagypriorátusunk lovagjai a XLI. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon

2026 július 10–12. között immár 41. alkalommal rendezték meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat, Magyarország legrégebbi és Közép-Európa egyik legjelentősebb középkori hagyományőrző fesztiválját. A rendezvény 1985 óta állít emléket az 1335-ös visegrádi...